|
9.
Egyébként ugyanúgy tartalmatlanná vált az építészet, mint ahogy az emberi kapcsolatok formálissá, képmutatássá váltak a hagyományos közösségek és emberi viszonyok felbomlásával kiszolgálván vélt érdekeket és kívül keresvén az „új világot”, amit belül kellene megteremteni, illetve létrejöttét engedni. Az építészetnek a pénzhatalomhoz való idomulása idétlen, a pusztán profittermelő célját alig leplező, épülettömegekben, térformálásban is szembeötlően nyilvánvalóvá válik. Gyakran találkozni a nagy = szép egyértelműsítéssel (ami persze sok pénzzel és elismertséggel jár), mint építészeti érték felfogással, persze többnyire nem kifejezetten, bevallottan, mert azért azt mindenki érzi valahol, hogy valami itt nem helyes, de átsiklik felette, mert az anyagi egzisztencia azért fontosabb, mint az áldozat a bizonytalanért.
Ahogy az élet értelmetlen, úgy az építészet is az elválaszthatatlanul. Ahogy a valódi életet kerülik, úgy nem találják a valódi építészetet, épületet, környezetet sem. A valódi élet helyett van jótékonykodás, képmutatás, folyton változó és keveset érő törvények, az építészet helyett pedig dekorált kubusgyártás, kulissza építészet. A környezettel való harmónia helyett van környezetvédelem, ami persze fából vaskarika.
A monumentalitás a hatalom bűvölete lett, megigéző mágiája, amivel a nagyság, mindenhatóság képzetét kelti, holott a valódi monumentalitás nem méretfüggő, hanem irányultság a végtelen felé. Nem attól nagy valaki, hogy nagyokat ugrál. Szabad pedig akkor lesz, ha önmaga korlátain felülemelkedik.
Az építőanyagok tartósság és kinézet szempontjából egyre tökéletesebbek, a burkolatok egyre simábbak, az ablakok egyre jobban zárnak. Az anyag tökéletessége istenített mérték lett, amit minden valamirevaló építő és építtető egyaránt vall. Aztán ennek egyhangúságát, merevségét, élettelenségét látva mesterségesen rusztikussá teszik a csempéket, ajtókat, tetőcserepeket, stb. Ebben az igyekezetben megható a keresés, de az alapvető hozzáállás nem változik. A belül hiányzó tökéletességet környezetében akarja megvalósítani, persze hiába, mert nem is tudja, mit keres igazán, és a tökéletességet sem értelmezik helyesen. Nem értik. Az ugyanis megfoghatatlan, mindig más, utánozhatatlan, és elválaszthatatlan a lélektől, és örök. Nem fogalom, nem tárgy, hanem belső állapot.
|
