|
7.
A természet és az építészet
Az ember épített környezete, a házak, települések, utak, az un. kultúrtáj a természet része, már csak azért is, mivel érintetlen természet már nincs, még ha ez többnyire nem is tudatosul, és főképpen nem érvényesül az emberek tevékenységében.
Ahogy az ember csúf lehet, úgy a környezete is. A nyírt gyep, oszlopocskák, kváderek, márvány padlózat, stb. éppúgy lehet ronda, mint a putri, de meg is szépülhet, ha átlengi az egység vágya.
A természetesebben, ösztönösebben ,„Isten szava” által épült településeket, épületeket, azok maradékait, szervesen fejlődött, kialakult emberi környezetnek nevezzük. Akkoriban az un. individualista tudat még nem feszítette szét a társadalmak természetes (szakrális) kereteit, mint ahogy a természet is romlatlanabb, érintetlenebb volt az önmagát kereső, de a hibát többnyire másban találó tudattól, és az emberek istenfélelme élőbb volt. Ezért a mára valamennyire megmaradt tárgyi emlékek szépsége, tiszta intimitása, amorf harmóniái, rejtélyes nyugalma csábító és utánzásra késztet, ami persze csalfa, és csak részleges lehet, mert létrejötte érthetetlen számunkra, mai állapota pedig csak lenyomata kora valóságának, messze nem teljes. Hiányoznak az akkori emberek, életvitel, mozgás, szagok, hangok (csend), szellemiség, stb., az akkori élet teljessége.
Helyenként az épített környezet magán viseli a régmúlt korok lenyomatát sok-sok rétegben, átfonódva egymáson utcák, terek, épületek, sajátos varázsát adva az emberi létnek. Ma a teljességet helyreállítandó a valódi művészek tisztább képet alkotnak ugyan, mint a többség, de a mai társadalmi szerepük a keresőket sznobságba viheti, és viszi is. Másrészt társadalmi helyzetük lejáratódott behódolás miatt, és nem is igazán művészek (egyre kevésbé használatos szó) a szó hagyományos értelmében, és el is rejtőznek. A hatalom diktálta, kényszerítette (nincsen más választás) és kínálta csábító helyzetek torzak és zavarosak, amiből csak az újabb kínálat után való loholás, vagy a szellemi lesüllyedés látszik külső járható útnak. Mindent nehéz már a helyére tenni, mert nincsen már igazi helyük, ezért teremteni kell.
|
